Semmi kétség, tényleg a vébé legjobb meccsén vertük és ejtettük ki Kamerunt. Michael Laudrup a lényeget már megírta, én egy remek esküvőbe ágyazva láttam a a meccset, ezért csak most okoskodnék egy keveset.

Esküvőn meccset nézni amúgy nyilván messze nem a legjobbfej dolog, ugyanakkor nagyon szórakoztató olyan emberekkel leülni a tévé elé, akikkel korábban még nem. Egyedül én szurkoltam a dánoknak, a többiek Kamerunnak, és igen nagy pofával kezdtem a missziós tevékenységbe, amikor C. Poulsen erről mit sem tudva odaadta a labdát Webonak, ő meg Eto'onak. Hogy C. Poulsen mit keresett ott leghátul, azt szívesen megkérdeztem volna, de részemről csendesebb pillanatai következtek a meccsnézésnek. Az látszott, hogy a kameruni játékosok összerakták az első fordulóban siralmas teljesítményt nyújtó csapatukat Le Guen edző helyett, mi meg a hollandok elleni biztató kezdést azonnal elfeledve lényegében egy második öngólt lőttünk.

Jó, abban lehetett bízni, hogy bár a foci néha fura játék, az mégsem úgy van, hogy miközben Olsen tíz éve építi ezt a csapatot, addig Eto'oék rárúgják az ajtót Le Guenre és leordítják a  fejét, aztán ezzel nyernek is. Rommedahlnak - aki az első meccsünkön a csapat legjobbja volt - már a kameruni gól előtt is volt helyzete, a zűrzavart oszlató megnyugtató passzolgatások után pedig a vébé eddigi legszebben rajzolt támadásából egyenlítettünk: ehhez kellett Kjaer zseniális passza, Rommedahl tökéletes beadása és az erre a meccsre is az orvosok által összerakott Bendtner tökéletes érkezése. Fontos gól volt, mert kiderült, hogy nem mi vagyunk Skandinávia franciái és tudunk gólt rúgni, mert ez a három legutolsó meccsünkön nem sikerült, továbbá Bendtner akár egyetlen helyzetből is tud gólt rúgni, és még továbbá rendelhettem egy pálinkát.

Ha lehetett volna még kérni valamit, akkor az egy Tomasson gól lett volna, nagyon megérdemelné már. Őt is sérülés gyötri, de leginkább az a tudat, hogy 2008 februárja óta képtelen betalálni a válogatottban. Hogy akar, az látszik, ő volt a második legtöbbet futó dán. Rommedahl adott is neki egy olyan passzt, amit kicsit jobb pszichikai állapotban simán berúgott volna, most nem. Ez nálam simán Rommedahl második gólpassza volt, amihez hozzátett egy valódi gólt is (Bendtner adta vissza a gólpasszt). Nem igazán értem, hogy a FIFA miért Aggert választotta a meccs legjobbjának, aki tényleg remekül játszott, de mit kellett volna még tennie Rommedahlnak, hogy elnyerje ezt a címet.

Tomassonnál már említettük, hogy rengeteget robotolt a pályán, nála többet csak Christian Poulsen futott, mondjuk a kameruni gól előtt eladott labdája miatt még most is futtatni kellene. Igaz, szép vezeklés (na jó, remek mentés) volt, amikor egy nagy kameruni lövést homlokkal tolt ki.

Az nagyon jó, hogy az utolsó meccsünket Japánnal játszuk, és nem úgy alakult, hogy ők a már továbbjutott hollandokkal meccselnek. Ezzel lényegében elkezdődik számunkra az egyenes kieséses szakasz. A japánok gólkülönbsége jobb, így egy döntetlennel ők mennének tovább.

Az nem jó, hogy Kjaer összeszedte a második sárgáját, és nem fog játszani. Ez a hollandok ellen jól, most nem annyira jól működő védelmünket felborítja. Ezt tudja Olsen is, aki örömködés helyett mérgelődött a meccs után a gyenge kezdés miatt.

Az viszont jó lenne, ha Olsen lassan elfelejtené Jörgensent, aki másodszor is gyengén játszott. Az meg egyenesen remek, hogy megint kiderült: tudunk mi szépen is játszani.

Hajrá, Dánország, csuhajja!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr162095270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.