Miután az első számú kapusunk, az amúgy elég rossz formában lévő Thomas Sørensen megsérült a brazilok elleni barátságos meccsen, az orvosok szerint pedig nem is fog felépülni az Európa-bajnokságig, tábornokunk, Morten Olsen újabb kapust hívott be a keretbe. Nem kell őt bemutatni, Peter fia Kasperről van szó, igen, a kis Schmeichelről.

 

Kasper 25 éves, bár nyolc centivel alacsonyabb, de döbbenetesen hasonlít az apjára. Kasper a Manchester Cityben - és nem a Unitedben - kapta az első felnőtt szerződését (az apja itt fejezte be a pályafutását), alig 18 évesen. A Cityben összesen nyolcszor védett, leginkább kölcsönben edződött alacsonyabb osztályokban, illetve Skóciában. Aztán megvette az akkor negyedosztályú, de Sven-Göran Erikksonnal nagyratörő Notts County, majd a másodosztályú Leeds, ezekben a csapatokban már egyértelműen ő volt az elsőszámú kapus. A mostani szezont az angol második ligában, a Leicester Cityben védte végig, 46 bajnokin 55 gólt kapott (14-szer nem kellett a hálóba nyúlnia). Volt még egy meccse a Ligakupában, öt az FA-kupában, összesen 52 meccsen védett, 62 gólt kapott. Kilencedikek lettet, de meglepő lenne, ha maradna a Championshipben, a hírek szerint vinné őt a Tottenham és a Schalke. 

A 101-szeres Sørensennek természetesen mihamarabbi gyógyulást kívánunk, de hozzá akkor sem kellett volna hozzá ragaszkodnia Olsennek, ha egészséges. A Stoke Cityben már csak második számú kapus, menedzsere csak azért védette az utolsó két bajnokin, hogy formában legyen, de a brazilok ellen kiderült, hogy ez a ráhangolás kevés volt (Sørensen január legelelején védett győztes csapatban utoljára). 

Schmeichel egyébként akár megoldást is jelentene a dánok kapusgondjára. Merthogy Sørensennek nincs megnyugtató helyettese. Anders Lindegaard a Manchesterben kispadozott, mindössze nyolc bajnokin védett a 38-ból. Többször kapott lehetőséget a másik kapus, Stephan Andersen, aki a szezont a Brøndyben kezdte, négy bajnokin és két Európa-liga selejtezőn játszott, hat meccsen 12 gólt kapott. Ezután szerződött Franciaországba, az Evianhoz, ahol ehhez hozzátett 29 bajnokit és három kupameccset, és ha nem is maradt a meccsenként két kapott gólja, azért a 32 meccsen beszedett 50 gól soknak tűnik.

Schmeichel a keret másik két kapusnál sokkal többet védett, Olsen akár Sørensen sérülése nélkül is meghívhatta volna a keretbe. Nem bánnánk, ha Olsen kipróbálná, akár már a június 2-i, ausztrálok elleni utolsó felkészülési meccsen. A bajnoki meccsrutinja megvan, de a válogatottban eddig az utánpótlásban kapott esélyt, a felnőtteknél csak a kispadig jutott. Kaspert - aki Angliában nőtt fel, és akcentussal beszéli a dánt - az angol szövetség is honosítani akarta jó pár éve, de a kapus ragaszkodott a dán válogatotthoz. 

Mint említettük, Kasper 25 éves. Az apa, Peter egyébként ennyi idősen még Dániában védett, csak 28 évesen szerződött a Manchesterbe, és 29 évesen lett Európa-bajnok. Összesen 129 válogatottságig jutott, ezzel vezeti a dán örökranglistát. 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr714552677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.05.29. 14:00:58

Juhé!

Az "öreget" mindig is egy kicsit a "magam" játékosának éreztem, mint egy menedzser.
Nem tudom pontosan beazonosítani, de valamelyik világversenyen (már 86? vagy csak (?) volt valami bejátszás a tévében (?) vagy valami ilyesmi, ahol egyszerűen feltűnt a dán válogatott akkor még csak harmadik számú kapusa. Egy szimpatikus szőke srácnak látszott, és csinált valamit (gondolom, így utólag visszavetítve), ami ráirányította a figyelmemet.
A nevének a csengése is olyan, hogy könnyű volt megjegyeznem. Mindenesetre amikor később megkapta az 1-es számot, Eb-győztes lett, BL-győztes, világ legjobbja, akkor rendre büszke voltam rá, hogy "én fedeztem fel" őt ;)

Ormi 2012.05.29. 14:16:22

Egyszer kirúgta a labdát valamelyik stadionból....kirúgás címén....

Ági07 2012.06.03. 11:15:50

Manchester United drukkerként ismerem Lindegaardot és jobb kapusnak tartom, mint De Geát. Viszont örülök,h behívták a ki Schmeichelt! :) De úgy néz ki, h Anders lesz az első számú kapus. Tegnap is ő védett az auszik ellen.