Hollandia megalázottan kulloghat haza, nekünk erre semmi okunk. Az utolsó körben annyi történt, hogy kikaptunk egy jobb játékosokból álló válogatottól, amelyik ráadásul csapatként is erősebb. Nem kell szégyenkeznünk sem a vereség, sem az Európa-bajnoki szereplésünk miatt. Ha az Eb előtt valaki azt mondja, hogy búcsúzunk a csoportkörben, nem néztem volna hülyének. A hollandok elleni győzelem persze felcsillantott egy kövér reményt, a játékosállományok közti különbséget sikerült eltüntetni küzdéssel, csapatmunkával és szerencsével. A portugálok ellen ez már nem jött össze, leginkább a szerencse hiányzott, illetve a fegyelmezettebb védekezés. Három gólt semmiképppen sem szabadott volna kapni, ha ott megvan a döntetlen, a németek ellen elég lett volna egy másik iksz a továbbjutáshoz. Azért az reálisabb cél lett volna. A németek tegnap nem szakadtak meg, persze ha bemegy Jakob Poulsen helyezte, más sebességbe kellett volna kapcsolniuk, mi kontrázhattunk volna, de ezzel ne álltassuk magunkat, több igazi helyzetünk nem is volt, a németeknek meg igen, sőt gólt is lőttek.

Dicséretes, hogy az ellenfelek legnagyobb sztárjait lenulláztuk, van Persie, Ronaldo és Gomez sem lőtt gólt nekünk. Nagyobb baj, hogy mások meg igen. Agger és Kjaer jól teljesített az egész Eb-n, sajnos a középpályás védekezésünk nem állt össze. Eriksen nemcsak támadásban, védekezésben is gyenge volt, szélsőink is előrefelé jók. Kulcsjátékos lett volna Zimling, de előbb a lábujja sérült, aztán a vádlija, a németek ellen 60. percig bírta. A három védekező középpályás óvatos taktikának tűnik Olsen részéről, de még így is rendre eljutottak a kapunkig a németek. Azt pedig látni kell, hogy nem mi vagyunk az a csapat, aki lefocizza a németek a pályáról, és szór nekik négyet. 

Az persze bosszantó, hogy lehetett volna több ebben az Eb-ben, ha továbbmegyünk, a csehekkel játszunk, ami azért messze nem teljesíthetetlen küldetés. 

És akkor most kiosztanánk a bizonyítványokat:

Az egész Eb-n nyújtott teljesítményéért jutalomkönyvet kap:

Andersen (aki kiválóan pótolta a megsérült Sörensent, sőt, szerintem jobban védett, mint amire veterán századosunk képes lett volna)

Agger, Kjaer padtársak (nagyon jó hátsó tengelyt alkottak, nyilván voltak hibáik, a németek második góljánál például csúnyán lekontráztak minket, de erősek, magabiztosak voltak, őket ritkán játszották át. Más kérdés, hogy a középpályáról sokszor hozták rájuk a labdát)

Krohn-Dehli (az osztályban már jól ismerték, de a nagyközönség most fedezhette fel magának. Ő tudta hozni azt a pluszt, ami kellett volna Eriksentől vagy Rommedahltól, hogy igazán jók legyünk támadásban.)

Bendtner (az osztály rágózó lazája. Nyilván nem egy Elkjaer-Larsen, de mégcsak nem is Brian Laudrup, ne is hozzájuk mérjük. Viszont bebizonyította, hogy nem is az a szánalmas pojáca, amilyen képet sugalltak róla az Arsenalban játszott meccsei miatt. Elképesztően fegyelmezett volt, ami kevés labdát kapott, azt többnyire jól játszotta meg, szerzett két gólt, adott gólpasszt, kiválóan megértette magát Krohn-Dehlivel)

Akik hozták az átlagot:

Kvist (aki mindig megcsinálja a leckéjét. Ő nagyon biztos pontja a középpályának a selejtezők alatt, Zimlinggel összeszoktak annyira, mint Agger és Kjaer hátul. Most mégsem éreztük annyira jónak, nyilván megzavarta Zimling kiesése, de a középpályát sokszor túlságosan könnyedén engedtük át az ellenfélnek.)

Lars Jacobsen (aki eltűnik valahol a hátsó sorban. a portugálok ellen volt a legészrevehetőbb, amikor hátrányban támadni kellett, fel is szaladt előre, hogy bekapcsolódjon a tamadásokba. Óriási hibájára nem emlékszünk.)

Simon Poulsen (aki bizonyos tantárgyakból jó, némelyikből meg lenne mit javulni. A hárommeccses teljesítménye miatt megérdemli, hogy itt kapjon helyet, ha fellépett a támadásokhoz, rendre veszélyt tudott okozni. A portguálok harmadik gólja viszont az ő lelkén száradt, nem lehet ilyen nyámnyila módon támadni egy csatárt, aki alig tud átvenni egy labdát, azátn még forgolódik is, mielőtt kapura lő). 

Akik betegség miatt sokat kihagytak:

Zimling (az osztály legerősebbje. nagyon fontos játékosa a csapatnak, mégha a legszürkébb poszton is játszik. Ő ugyanis nemcsak a védekezésben, hanem a támadásban is hozzá tud tenni a játékhoz, előretörésekkel vagy jó paszokkal. Pech, hogy a hollandok elleni meccs előtt megsérült a lábujja, bár így is végigjátszotta a meccset. Majd megsérült a portugálok ellen, ezek után nem csoda, ha a németek ellen csak egy órát bírt. Egy tökéletes állapotban lévő Zimlinggel nemcsak eredményben, játékban is szorosabb meccseket tudtunk volna vívni. 

Akikre nem vagyunk büszkék:

Rommedahl (az évvesztes, aki sokkal tapasztaltabb a többieknél. Másfél meccs jutott neki csak, de érthetetlen, hogy miért játszott ennyire visszafogottan, a selejtezők alatt pedig nagyon ment neki. Az ő elfutásai, beadásai nagyon hiányoztak ahhoz, hogy ne legyen ennyire esetleges a támadójátékunk).

Eriksen (a Kicsi, akit valakinek pátyolgatni kellene, de ne hagyja, hogy szájhősködjön az udvaron. Alighanem igaz, hogy ő egyelőre YouTube-futballista, bár a mostani Eb-n még még egy emlékezetes csele nem volt. Erősen túlzás az új Laudrupot látni benne, aki 20 évesen már kitűnt a mostaninál sokkal erősebb dán csapatból. Eriksen lehet még jó játékos, de most még nem az, momentumai sem voltak.)

Az osztályfőnök, Morten Olsen hihetetlen rutinnal irányította a csapatot. Nyilván mi is jobb támadójátékot vártunk, ennek ugye részben Eriksen és Rommedahl gyengélkedése az oka, részben pedig az, hogy Olsen nem mert a padon ülő, valóban szerényebb képességű játékosokhoz nyúlni. Amikor Mikkelsen bejött a megsérült Rommedahl helyére, jól játszott, talán jobb lett volna vele kezdetni jobb szélen a németek ellen, mint az ott is gyenge Eriksennek. Lasse Schöne pedig nem kivételes képességű játékos, de nem volt rossz szezonja, annyit biztosan tudott volna játszani irányítóban, mint Eriksen. Olsen őt valamiért nem szereti, volt olyan felkészülési meccs, ahol 25. perc után lecserélte. Most kétszer állt be, 16 percre a hollandok ellen, aztán a portugálok ellen a 89. percben küldte pályára Olsen, ezalatt is helyzetbe került, de fölé rúgta az a labdát, amivel a meccs végén egyenlíthettünk volna. Ha többet játszik, talán bemegy. De azért mégis vicces lenne Olsent innen kioktatni és tanácsokkal ellátni. Az biztos, hogy sokkal több fantázia volt a mostani csapatban, mint a két évvel ezelőttiben, ami ugyancsak nem tudott továbblépni a csoportból. Olsen akkor nekiállt új csapatot építeni, erre most nincsen szüksége. Bár Rommedahl helyettesét azért előbb-utóbb meg kellene találni. És Eriksennek tovább kell érnie. 

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr114594957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2012.06.18. 12:27:27

Nagyon off, de érdemes megemlékezni róla: ma 30 éve csapott össze a magyar válogatott Argentínával a spanyolországi vb-n!

www.kulturtapas.com/2012/06/4-fordulo-idegenben-estadio-jose-rico.html

☉ ☾ 2012.06.18. 12:37:21

@Gaspar Gil y Pollas: - Te vagy az idióta Gundel Takács, aki 100 éves statisztikákat böfög a papírjaiból, miközben megy a meccs?

Német-Spanyol döntő lesz.

Michael Laudrup 2012.06.18. 14:40:14

Jól értékeltél Haszánz, magam is így gondolom többé-kevésbé. A támadóbb futballt kell erőltetni, mert a dánokat mindenki azért szerette meg, mert a nyolcvanas, kilencvenes években fantasztikus meccseket játszottak. Olsen alatt sziklaszilárd lett a védelem, de önmagában azzal nyerni nem lehet, főleg nem úgy, ha közben azért néha gólt is kapunk. A vébé selejtezők alatt is írok a meccsekről a blogon, remélem addig rájövök, hogyan megy a posztolás, mert ma kétszer ugyanazt eltűntette a rendszer, ezért írtam kommentben.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.18. 16:09:12

"UEFA fines: £45,000 Spain 2004 (racism); £16,500 Serbia 2007 (racism); £10,000 Croatia 2008 (racism). €100,000 Bendtner (exposing pants)."

önálló posztot is megérhet...

Michael Laudrup 2012.06.18. 16:58:51

Ne izgulj Wmitty, az ír cég, melyet reklámozott, kifizeti a büntetést helyette, a nagyobb gond az egymeccses eltiltás, ami épp Csehország ellen lesz szeptemberben!

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.18. 21:50:45

(szolgálati közlemény:
az Akikre nem vagyok büszkék blokkhoz tartoznak tűnik az utána lévő Az osztályfőnök kezdetű bekezdés - pedig úgy vélem, nem oda szánta a szerző. Szerintem ezt egyértelművé kellene tenni, tördelésileg.)

Michael Laudrup 2012.06.19. 10:22:25

Morten Olsen kiváló edzőnk, de nem tehetünk úgy, mintha nem lenne semmi bűne azért, hogy kiestünk. Nem véletlenül támadja őt Frank Arnesen és Flemming Povlsen, ettől függetlenül nem tartozik abba a kategóriába, akikre ne lennénk büszkék, de építő jelleggel meg lehet fogalmazni a kritikáinkat. A németek ellen sokkal támadóbb szellemben kellett volna futballoznunk, mert ha nekünk van szükségünk győzelemre és mégis mi védekezünk, abból nem jön össze az istennek sem a győzelem. A portugálok ellen például jól nyomtunk, ez vitathatatlan. Félre ne érts, jól játszottunk, talán a döntetlen lett volna igazságosabb, de győzelem nem jött volna össze. Pedig ez a német csapat nem verhetetlen, és nem is fogja megnyerni a tornát. Amit a tegnap a horvátok játszottak, az szimpi volt nekem, ha abból a kevéske - de 100 %-os - horvát helyzetből egy bemegy,akkor Torres et comp. ma már a spanyol riviérán lenne, és nem a negyeddöntőre készülne. Nekünk sokat kell ebből a tornából tanulnunk, és Brazíliába ki kell jutnunk, mert ellenkező esetben Mortent nemcsak meneszteni, hanem letöltendő börtönbüntetésre kell ítélni:D Túlzottan a védelemre koncentrál, így a sok bába közt elvész a gyerek, azaz maga a gól. Úgy vártam, mint a Szentlelket, hogy hátha Michael Laudrup nem egy ócska walesi csapathoz - ahol még a szerződését sm fogja kitölteni -, hanem a válogatotthoz szerződik, de sajni nem. De ott lenne Allan Simonsen, Preben Elkjaer-Larsen, akik olyan szinten támadó futballt nyomattak annó, hogy a mostani spanyolok is megirigyelhetnék őket. DE nem, marad Olsen, aki ne érts félre kiváló, de neki is változtatnia kell, az olaszok, csehek, bolgárok, örmények és a máltaiak várnak ránk, nem könnyű csoport, de ennek a csapatnak akár első helyről is tovább kellene jutnia a vébére. Ez lesz Olsen utolsó esélye!...

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.19. 21:44:32

@Michael Laudrup: nagy híve vagyok a "végtelen" időkig megtartott edzőknek/kapitányoknak
ha egyszer valakit jó trénernek tartunk - kinevezésekor -, akkor jó marad akkor is, ha időlegesen nem önnek az eredmények, vagy a szurkolók/vezetés éppen más karakterű focit szeretne látni
(kedvenc örök példám Guy Roux)

persze, örültem volna pl. Laudrup kinevezésének, de nincs olyan, aki tuti többet hozna ki a válogatottból, mint Olsen; akkor pedig maradjon az állandóság, az önmagában is érték

támadófoci: tény, hogy napjaink dán futballjának nem azok az erényei, mint amiért a 80-as években megszerethettük (és ami még'92-ben is tetten érhető volt), de az is tény, hogy Povlsen óta nincs is szerethető csatárjáték, és már ő sem volt Elkjaer-Larsen... Ma meg (az eleve nem túl felvillanyozó Tomasson-korszak lezárultával) végképp nincs senki, akire lehet elöl építeni
(aminek nem mond ellent, hogy Bendtnerrel elégedettek lehettünk az elmúlt egy év folyamán)

nincs, egész egyszerűen nincs, már évek óta, két-három nemzetközileg is jegyzett, és valóban kreatív, egyúttal fegyelmezett támadójátékos
Krohn-Dehli, ugye, egy "senki", és az elmúlt két hétben egyedül az ő nevét lehetett megjegyezni - és nyilvánvalóan nincs is olyan perspektíva benne, amire fent utaltam
Eriksenben meg nem tudjuk,hogy van-e, de ha lesz, akkor is csak egyetlen ember

szóval arra hajlok, hogy nemhogy a keretből, de egyáltalán a jelenlegi dán futballból nem lehet többet kihozni, mint amit Olsen kihozott
még akkor is így gondolom, ha valóban benne volt, hogy továbbjussunk - de ahhoz már sorozatos mázli kellett volna

haszánz 2012.06.19. 21:53:37

@wmitty:
hát bizony, nincs kit berakni előre a mostaniak helyett. Ha Rommedahl hozza magát, és Eriksen is legalább közepesen játszik, akkor azért több helyzetünk lett volna. Két alapember betlizett, ez sok volt. Persze a németek ellen Mikkelsent meg kellett volna próbálni, nem volt rossz, amikor beállt a portugálok elle, de hát ő sem egy igazán jó játékos. Amúgy a nagyon esetleges támadójátékunk ellenére minden meccsen rúgtunk gólt. Azt hiszem a selejtezőkön is.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.19. 21:56:08

ennyire szerény támadó-kínálatból - ismétlem, nem az Eb-re mondom, hanem a jelenkor dán focijára!, egy-másfél évtizede - bravúr, amit írsz: hogy mindig tudtunk gólt, gólokat rúgni

ez az edzőt, a taktikát, a játékfelfogást dicséri

haszánz 2012.06.19. 22:02:32

@wmitty:
általában nagy híve vagyok a támadófocinak, és szapultam eleget a Realt, amikor Mourinho három védekező középpályással állt fel a Barcelona ellen. Mert az Real-szinten gyávaság. De a németek ellen öngyilkosság lett volna kitámadni, így is sokkal több helyzetük volt. Szoros meccset akart játszani Olsen, amiben akár a győzelem is benne lehet, de szerencsés esetben döntetlennel is tovább mehettünk volna. Vereséggel biztosan nem. Érdekes amúgy a Bilic meccs után nyilatkozata, miszerint: "Az első félidőben főleg a védekezéssel foglalkoztunk, arra vártunk, hogy elérkezzen az utolsó harminc perc, amikor már vállalhatunk kicsit több kockázatot." Ok, a spanyolokkal játszottak, de a német sem sokkal gyengébb csapat, ha egyáltalán.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.19. 22:15:36

@haszánz: érdekes, hogy az európai fociban ilyesmi "nemlétezik" (vagyis nem téma a közbeszédben), ellenben az NFL-ben igen: hogy egy csapat tudatosan arra játszik, úgymond lélektanilag, hogy (látszólagosan) alárendelt szerepben legyen a játékidő 70-95 százalékában, és csak akkor "támadjon fel" - és szerezze meg a vezetést -, amikor mentálisan erre már képtelen reagálni az addig fölényben lévő, esetleg vezető, és a váratlan fejleménytől a padlóra kerülő ellenfél

ilyen taktika a mi focinkban a közönség részéről sem találna semmilyen megértésre

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.19. 22:24:15

de hogy mondjak valami biztatót:
mivel nagyon vártam a Sörensen-éra végét - egy Schmeichelhez szokott drukker számára az ő tíz éve nem volt megnyugtató -, örültem a (kényszerű) váltásnak a kapuban
és a pótlás - utód? - szerintem hozta magát

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.19. 22:31:04

@wmitty: vicces, hogy a statisztika látszólag nem támasztja alá nyilvánvaló tényt - két csatárunk két-két gólt szerzett, ami talán egyetlen másik válogatottról sem mondható el!
háromgólos támadó alig-alig akad az Eb-n, két egyformán többször eredményes pedig nem is tudom, van-e még máshol

haszánz 2012.06.19. 22:36:00

abszolút, Sörensen már nagyon rossz kapus, és soha nem volt igazán jó. Ennek ellenére ő védett volna. Na, Sorensen egy jó példa Olsen egyik hibájára: a végletekig ragaszkodik a veteránjaihoz, csak kényszerűségből vált, vagy ha visszavonul a játékos (lásd Tomasson). szerencsére C. Poulsenről lemondott.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.19. 22:44:11

@haszánz: megnyugtat, hogy megerősítesz ebben az érzésemben
Sörensent soha nem tartottam jónak, évekig bíztam benne, hogy csak egy átmeneti kényszermegoldás a válogatottban - aztán, statisztikailag, mégis korszakos figurává vált
most vége

Michael Laudrup 2012.06.20. 09:21:41

Sok igazságot írtatok, azonban ezek most azért jöttek inkább elő, mert épp kiestünk. De a selejtezők alatt, például a 2-1-es portugálok elleni győzelemnél, ha hiszitek, ha nem, mi voltunk a hollandok, lenulláztuk Ronaldóékat a pályáról, a 2-1-es vereség hízelgő volt számukra, mert ha csak fele bemegy a mi helyzeteinknek, akkor 4-1-re simán nyerhettünk volna. Szóval a támadójáték igazi befejező emberek nélkül is megy és ment. Ami engem zavar még, ez a sok sültelen hátul és hátra passzolgatás, ezt egyébként a "nagyok" is szívesen csinálták, ha emlékeztek 1986-ban a spanyolok éppen egy ilyen sületelenségből egyenlítettek a félidő 45. percében. Most is a hollandok ellen Andersen elkezdte René José Higuita kolumbiai kapust utánozni, és a hollandhoz passzolta, lett is egy kapufa azonnal. Szóval nem értem, hogy miért kell ezt csinálni, nyomja előre azt a labdát bassza meg, aztán lesz majd valami, de így saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe. Ugyanez a 2010-es vébén Kamerun ellen, Kjaer hátul passzolgatott egymagában és a kameruniak már vezettek is. Az más kérdés, hogy ott aztán nyertünk. Szóval ezek fölösleges dolgok. Ch. Poulsen most nem volt kezdő és jó sem, de ő még csak 32 éves, a vébé selejtezőkön még lehetett volna rá számítani. Nem rossz játékos ő. Meg még Rommedahl sem annyira öreg. Augusztusban következik Szlovákia barátságos meccsen, majd Cehország otthon élesben, majd októberben két idegenbeli fellépés Bulgária és Olaszország ellen. A lényeg, hogy Brazíliában ott legyünk!

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.20. 21:45:11

igen, az a baj ezekkel az idősebb, esetleg visszavonulófélben lévő játékosainkkal, hogy könnyen rámondjuk, nem olyan jók (már), nem fognak hiányozni (már) - csak egyszerűen nem látni, hogy bárki lenne a helyükre!

nincs új Tomasson, nincs új Rommedahl (bár inkább új Jörgensen volna), nem érezni, hogy a most látottak mögött akár 26-30-as, akár 18-20-as korosztályból többen ott toporognának, lehetőségre várva

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.20. 21:46:37

talán kommentben idézhetem:
a Népsport (nepstadion.blog.nepsport.hu/archives/2012/06/20/Koszonjuk_majd_ertesitjuk__az_elso_kor_bizonyitvanya/) csapatonként bizonyítványosztásánál a mieinket a 10. helyre érdemesítették, ami 16-ból, nem továbbjutóként egész jó, és ezt írják jellemzésként:

"10. Dánia – a kellemes csalódások egyike, akik egy gyengébb kvartettből, mondjuk az A-ból tovább is mehettek volna. Sehol nincsenek már a 80-as és 90-es évek zsenijei, de csapatként jól működtek és – engem meglepve – egyáltalán nem voltak unalmasak. Hiányzik egy agy a csapatból (Morten Olsen mégse mehet be a pályára) és persze pár világklasszis – na, ehhez képest helytálltak."

Kábé igaz.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.20. 23:31:59

ahogy ez is:

"A dánokkal az a bajunk, hogy lerúgták Albertet, ahogyan Kóbor Jánostól megtudtuk a portugálok elleni meccs előtti felvezetőben. Náluk sok ismeretlennek tűnő ember kapott szerepet, de egyáltalán nem vallottak szégyent. Az ő szurkolóik legalább helyenként jól szórakoztak. Ebből a csoportból klasszis szintet megközelítő játékosok nélkül sehogy sem lehetett továbbjutni még a kiváló indulás ellenére sem. Mindhárom meccsen volt olyan időszakuk, amikor közük nem volt ez egészhez, mégis fenn tudtak tartani valamiféle feszültséget, hogy akár találhatnak egy-egy gólt, lehet egy-két megugrásuk. A portugálok elleni meccsen volt egy szakasz, amikor szerintünk jobbak voltak. Bendtner második gólját megelőző 10-15 percben türelmesen járatták a labdát, és ha azt esetleg tudják fokozni, akkor meg lehetett volna a továbbjutást érő győzelem is. Náluk legalább látszott az elképzelés megvalósítása, csak nem jött jól, hogy nincsenek futballistáik a támadósorban. Szerintünk a Kvist nevű emberük volt a legjobb az egész tornán. Labdabiztos szűrő, aki még a támadásokhoz is felér. A dánokkal semmi bajunk, de azért hiányozni sem fognak a továbbiakban."

(nepstadion.blog.nepsport.hu/archives/2012/06/20/Meg_egyszer_a_bucsuzokrol/)

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.20. 23:37:39

előbbi linkről találó komment:

"annyit vitatkoznék, hogy ugyan leszóljuk a dán támadókat (noname KD, meg az agyonekézett Bendter), de csak rúgtak 4 gólt ketten. sztem náluk, inkább a középpályával van baj, illetve a szervezéssel. az agynak kivitt Ekström (?) plö bántőan nem csinált semmit."

(nyilván Eriksent akart írni)

Michael Laudrup 2012.06.29. 09:08:04

"Pedig ez a német csapat nem verhetetlen, és nem is fogja megnyerni a tornát." - írtam június 19-én ugyanitt, és La(h)m:), igazam lett. Marha nagy szerencsével kerültek ki a halálcsoportból, mert ellenünk inkább a döntetlen lett volna igazságosabb, Portugália ellen sem voltak meggyőzőek, a görögök ellen parádéztak, de azok a görögök voltak. Jó lenne, ha Olaszország lenne a győztes, mert a vébé selejtezőkön jobb egy EN-győztes megelőzni nekünk...

Michael Laudrup 2012.06.29. 09:09:31

EB-győztest akartam írni...

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.07.02. 09:49:48

így most igazából nem is tudjuk, milyen Olaszország(ra számítsunk majd)
az biztos, hogy erős - de az is, hogy nem valami "történelmi" szintű szupercsapat
kérdés ráadásul, metán jön-e a következő hónapokban valami generációváltás, vagy ilyesmi, avagy nagyjából a mostaniak nekivágnak a következő világversenynek

Agger lefogja Ballotalit! (emlékszik valaki elmúlt évekbeli angol bajnokikról, mi volt ezzel a párossal?)

persze, a legnagyobb kérdés: mi lesz ezzel a bloggal... érdekel-e jelenleg valakit is
(nekem, értelemszerűen, lenne munícióm a témáim folytatására; csak minek/kinek)

Michael Laudrup 2012.07.10. 18:32:24

A blog megy tovább, a selejtezőkről írok minden esetben!

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.07.14. 23:02:05

@Michael Laudrup: okker!
Akkor, ígérem, én is benyomok majd egy-egy nosztalgiázós posztot.