preben_elkjaer_larsen.gifTudja a fene - lehetne az első reakció, mert hát abszolút nem ismerős a név. Másodszorra sem. Maximum annak, aki annak idején olvasta a róla szóló cikket. (Vagy egyéb módon merült el a dán labdarúgás történelmének szervezeti kérdéseket taglaló fejezeteiben.)

Jelen sorok írója az első csoportba tartozik: az előző naplóbejegyzésben megénekelt személyes újsággyűjtemény egyik 1986-os példányában található az "A dánok megtalálták a maguk útját" című kis esszé, amelyben a fenti név is szerepel. Nevezett úriember, mint kiderül, hazája szövegségének kincstárnokaként dolgozott a hetvenes-nyolcvanas években (plusz FIFA vb-tag). Hogy tehát mit köszönhetünk neki, kiderül a beszkennelt és az alábbi tárhelyre feltöltött írásból, amely a korabeli Labdarúgás című hetilapnak az 1986-os futball-világbajnoksággal foglalkozó számában jelent meg, sajnos, nem tudom, kinek a tollából.

Képes_Sport-1986-5_(Dánia)m.jpg
(eredeti képaláírás: Sören Lerby, a Bayern München középpályása sokak véleménye szerint a vébé eddigi legjobbja) - a hivatkozott újságcikk első fele erre a képre, a másik fele az alanti képre kattintva látható


Nagyjából arról szól, hogy az északi országban mindössze 1970 környékén merült fel egyáltalán, hogy bajnokságukban lehetne szó - legalább - valamiféle fél-profizmusról, továbbá a teljes profiság érdekében külföldre szerződő játékosokat ne tiltsák el automatikusan a válogatottságtól, és végül jó volna odafigyelni, a nemzeti tizenegy élén széles látókörű, tapasztalt (mondjuk, külföldi) szakember álljon. Alig egy évtized múltán a célkitűzések nem csak általánosan elfogadottá, a szükséges változtatások pedig valóra váltak, de az eredmények is látványosan érkeztek sorra. Lásd 1984-es Európa-bajnokság, azaz a Sepp Piontek-éra első kiemelkedő hullámhegye.

A második, ugyebár, a két évvel későbbi vébé - lett, avagy lehetett volna; nézőpont kérdése. Bravúros statisztikájú továbbjutás a csoportból - minden idők egyik legnagyobb leégése a nyolcaddöntőben.

Képes_Sport-1986-6_(Dánia)m.jpg
(eredeti képaláírás: A dán csillag, Michael Laudrup és a nyugatnémet Norbert Eder még a földön fekve is harcol egymással)


De lépjünk még vissza pár hónapot. Talán akik éltek akkor és néztek focit, emlékeznek: a világbajnokságot megelőzően, az itthoni (Magyarország) hurráhangulatban napvilágot látott a hír, miszerint valahol a nagyvilágban számítógépes elemzéssel - hű, ez akkoriban még olyan titokzatosan hangzott! - megpróbálták prognosztizálni a nagy torna várható eredményeit, és a komoly szakmai tartalommal elvégzett szimuláció nem mást hozott ki, mint hogy a magyarok lesznek az aranyérmesek!... Hja, hol van ez már - de nem is emiatt idézzük fel az esetet: hanem mert a másik döntősnek a komputer Dániát jósolta volna a cikkek szerint.

Nyilván a kvázi megelőlegezett bizalom az 1984-ben Franciaországban látott produkciónak volt köszönhető. Lakat T. Károly sportügyi publicista gúnyolódik is egy sort majd vébé idején írt szövegecskéinek egyikében (ígérjük, fenn lesz a szken hamarost) azokon, akik, úgymond, csak itt, Mexikóban ismerték fel, a piros-fehérekkel számolni kell, hát hiszen Laudrupot (az idősebbet, Michaelt) már évekkel korábban, 18 évesen leszerződtette például a Juventus, hogy mást ne mondjunk (azaz mondjon ő, LTK).

Legközelebbi alkalommal megmutatjuk blogunkban az 1986-os mezek Képes Sport-beli grafikáját. Nem csak a dánokét, de minden résztvevőjét, közte a szovjet meccs sokkjára váró, még felhőtlenül készülő magyarokét is. Akik egyébként már fenti cikk megjelenése idején "Hazaérkeztek. Szomorúan várják csomagjaikat (a ferihegyi reptéren leszállva). Az érdeklődők kérdéseire nem nagyon tudnak mit válaszolni. Ők sajnálják a legjobban. (...) S bár ezúttal hatalmas tömeg nem várta a játékosokat, de aki ott volt, tapsolt." Ám ez már nem a mi blogunk témája...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr463374550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása