Azok a kevesek, akik még nem hallottak Eriksenről, aki maga az új Laudrup, vagy Laudrup volt a régi Eriksen, mindegy is, szóval azok ne csináljanak maguknak programot a dánok Eb-meccseire, mert érdemes lesz őt megnézni. Akik ismerik, azok meg ezt már tudják. 

Röviden a körítésről: megvolt a dán csapat utolsó felkészülési meccse. Ezelőtt két barátságost játszottunk, mindkettőn csapnivalóan (az oroszok ellen még februárban 0-2, múlt héten a brazilok ellen 1-3), már kezdtük azt hinni, hogy mégsem nyerjük meg újra az Eb-t a legendás 92-es győzelem után. De aztán jött a mai meccs, és megnyugodtunk: így kell ráfordulni egy nagy tornára. Ausztrália volt az ellenfél, a dánoknál csak az örökös kapus, Sorensen hiányzott sérülés miatt, a jelek szerint Andersen kezd majd a kapuban, amúgy a legjobb felállásban kezdtünk, mégpedig így:

Andersen - Jacobsen, Kjaer, Agger, S.Poulsen - Kvist, Zimling - Rommedahl, Eriksen, Krohn-Dehli - Bendtner

Na, és akkor a lényeg: 31. perc, támadunk, gyönyörűen megy előre a labda, aztán Eriksen megkapja, és varázsol:

Új csapatkapitányunk, Agger magabiztosan belőtte, nem úgy, mint a brazilok ellen ezt

Jött néhány csere, amiből kiderül, hogy kikkel helyettesíti majd Olsen az alapcsapat tagjait, ha történne valami (Kjaer helyett Bjelland, Eriksen helyett Kahlenberg, Agger helyett a mindössze 19 éves Okore, Krohn-Delhi helyett Mikkelsen, Simon Poulsen helyett Daniel Wass, Kvist helyett J. Poulsen), a cserék közül a csere középhátvéd Bjelland is betalált egy klasszikus szöglet utáni kavarodásból, de azért jobb lenne az Eb-t letudni a kezdővel.

Aztán sok más mellett volt egy óriási Bendtner helyzet, elcsípte az ausztrál védő rövid hazagurítását, egyedül vitte kapura, aztán mellélőtte, majd köpött egyet, rágott kettőt a rágóján, és ment tovább.  

Folytatás pont egy hét múlva, a hollandok ellen. Egyáltalán nem lennénk a helyükben, kemény birkózás megy majd a második helyért mögöttünk a német-holland-portugál hármas között. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr884561694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása