1. Mert Robben a BL-felsülés után egyedül akarja eldönteni a meccset, nehogy megint úgy ücsörögjön a felesége mellett, mint egy rakás szerencsétlenség, akinek izzad a honalja. És persze ez nem fog összejönni. De a szurkolók legalább játszhatnak a lelátóra kibombázott labdákkal.

2. Mert miután Robben egyedül nem fogja tudni eldönteni a meccset, ideges lesz, és összeverekszik egy szabadrúgáson, ahogyan azt a klubjában is tette. Álmaink netovábbja, ha ez egy 11-es lenne. Mert azt még ki is hagyná.

3. Mert lehet, hogy Bendtner nem a világ legnagyobb fenyegetése egy komoly védelemre, de ez a holland hátvédsor (Van der Wiel, Heitinga, Bouma, Willems) egy vicc. Ezzel szemben a Kjaer, Agger belső kettős meggyőző.

4. Mert lehet, hogy van Persie és Huntelaar is remek játékos, jobbak, mint Bendtner, de az egyik közülük csak kispados lesz. Az egymást kiszorító két csatár helyett jobban jártak volt egy klasszis csatár, klasszis középhátvéd leosztással. 

5. Mert Eriksen legalább egy gólpasszt biztosan kioszt majd.

6. Mert a futballpályák legendás mészárostestvérei, a De Jong-van Bommel fivérek közül valamelyiknek elborul az agya, és úgy lép oda Eriksennek vagy Rommedahlnak, hogy azonnal pirossal küldi le a bíró. 

7. Mert Agger lő egy elképesztően nagy gólt.  

8. Mert nálunk nem hagyomány, hogy a színes bőrű játékosok külön asztalnál esznek. 

9. Mert szerencsénk lesz. 

10. Ha meg kikapunk, hát nem törődünk vele. És sok sikert kívánunk a hollandoknak a döntőhöz, és a második helyhez. 

Ha valamiért mégsem ért egyet, a holland kolléga is írt egy remek felvezetést.

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr524575208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Der_rosarote_Panther 2012.06.09. 14:33:50

Jó meccs lesz, a felvezető ellenére laza holland győzelemmel, de remélem, a dánok behúzzák majd a németek és a portugálok elleni meccset, és a madridi szépségek, Özil és Cé egymás vállára borulva sírnak hazáig!

Der_rosarote_Panther 2012.06.09. 14:38:56

@haszánz: Akkor elég trében lennénk a Hisztifölde és Dönerland elleni pontcsatában :-)

Der_rosarote_Panther 2012.06.09. 14:40:18

@haszánz: És ha egy ilyennel kaptok ki? Erre legalább mindenki emlékezne évek múlva is!;-) huphollandhup.blog.hu/2012/06/09/sneijder_alomgolja

haszánz 2012.06.09. 14:45:50

@Der_rosarote_Panther:
ügyes edzéskirály.
De majd 2-2-nél a jó öreg Romme
www.youtube.com/watch?v=7g2ABMjnCLU

Oxenstierna 2012.06.09. 15:18:14

Dániában dolgozok dán cégnek amelyik holland piacra termel. A lényeg egész nap oda vissza mentek a fogadások a mai meccs eredményére a dán-holland főnökséggel kb 100 korcsim benne van :) Mostanra már be vagyok rúgva elég rendesen és most megyek egy északi halácskocsmába h főnökséggel megnézzük a meccset :) Ígérték h fizetik az egész estét s érzem h az egyim legjobb csapatépítő lesz ever :)

haszánz 2012.06.09. 15:26:03

@Oxenstierna: remekül hangzik, ha kijózanodtál írj, kiposztoljuk, hogy milyen savanyú arcú hollandokkal hányni

Tallu86 2012.06.09. 19:49:24

Azért ebbe a Robben faktorba rendesen beletaláltál! :D

Rakétaember 2012.06.09. 19:55:40

Váááááh, Robben olyan pontos, mint hajóágyú a jégen.

Michael Laudrup 2012.06.09. 20:02:52

Ez a természetes, nem szépen kell játszani, hanem eredményesen. Ezt hoztuk. 1967 óta először nyertünk, a nagyképű holland beharangozó ("másodszorra jelentkeztek pofonért a dánok") visszájára fordult, és a pofont mi osztottuk ki. Ennyi. A másik két meccset Lvivben élőben nézem. Hup, hup:D

Mc Master 2012.06.09. 20:05:42

@Tallu86: nem csak abba, hanem a dán győzelembe is.

Lesznek itt még meglepetések. :D

A lengyel-görög meccs nekem hajtósabbnak tűnt, ez a holland-dán kicsit öregfiús volt.

haszánz 2012.06.10. 10:09:36

@Michael Laudrup: te is írjál majd, hogy milyen volt

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.06.10. 10:22:23

@haszánz: (erről jut eszembe, hogy túl nagy előzetes "szerkesztőségi" megbeszélések nem voltak... :(
mondjuk, a csapat/projekt hál'istennek robog anélkül is :)
süti beállítások módosítása