Megvan a dán keret, amiből ismét kiderült, hogy Bendtner a válogatott egyetlen épkézláb csatára, akiben így minden reményünk, de nem először bizonyítja, hogy a pályán kívül hirtelen agyhalottá válik. 

Az, hogy az Arsenalba nem fért be, még hagyján, ott mások is megégették magukat. Nem volt rossz, hogy kölcsönadták a Sunderlandnek, pályára is lépett rendszeresen, leginkább kezdőként, de legalább csereként. Ezért kicsit csodálkoztunk, hogy az utolsó fordulóban még a kispadra sem fért oda, pedig semmi olyan hír nem sokkolta a dán szurkolókat, hogy megsérült volna.

De a Telegraph megtudta, mi is történt valójában. A szállodában az indulás előtti csapatösszetartáson még részt vett Bendtner, de aztán eltűnt, és csak húsz perccel azután került elő, hogy a busz némi várakozás után elindult a stadionba. A játékos taxit hívott, de Martin O'Neill menedzser közölte vele, hogy át sem kell öltöznie, úgyhogy a lelátóról nézte a meccset.  

A lap szerint O'Neill amúgy sincs elájulva Bendtnertől, leginkább a viselkedése idegesíti. Nyíltan ugyan soha nem bírálta, de rendre halogatta a döntést arról, hogy mi legyen az Arsenal kölcsönjátékosával. Persze az is beszédes, hogy O'Neill szerint a Sunderlandnek szüksége van egy jó középcsatárra, ha előrébb akar lépni, és már nyomasztja is az elöljárókat, hogy szerezzék meg Fernando Llorentét a Bilbaóból (nem lesz könnyű dolguk, a spanyol nagyok is szívesen vinnék a csatárt). 

Ha Llorente nem is lesz meg, O'Neill bizonyára nem erőlteti majd, hogy meghosszabbítsák a kölcsönadást, pláne megvegyék Bendtnert, aki egy Arsenálnál kisebb csapatban végre megkapta a lehetőséget, hogy rendszeresen játsszon, 30 meccsen lépett pályára, voltak szép pillanatai is, de csak nyolc gólt szerzett. Ez valószínűleg Wengert sem győzte meg arról, hogy hiba volt lemondania Bendtnerről.

A játékosra pályán kívül tényleg lehetne alapozni egy valóságshow-t, akár a legalját megcélozva. A társasági rovatba előbb azzal került be, hogy egy dán arisztokratával járt, de szakítottak. Aztán jöttek a rendőrségi ügyek, a csapattársával együtt rongálás miatt előállították egy Newcastle-ben, keveredett verekedésbe, balhézott egy pizzériában, ahol nem fogadták el a hitelkártyáját, elvették a jogosítványát, miután 166-tal kapták el, de az is előfordult, hogy részegen emberkedett a finnek elleni meccs után. Most vasárnap is megállították a rendőrök, miután hazafelé tartott - nyilván mérgesen, és ezért veszélyesen vezetve - a stadionból.

Mindez persze még jól is jöhet a dánoknak, hiszen a csatárnak nem maradt más esélye, minthogy az Eb-n mutatott játékával adja el magát. Ez ő maga is megerősítette, amikor azt nyilatkozta a napokban: nem számít arra, hogy visszatér az Arsenalhoz, szüksége van a váltásra, de most először az Eb-re koncentrál, majd utána foglalkozik a jövőjével. A válogatottban Bendtner 47 meccsen 17 gólt lőtt, abszolút kulcsjátékos. 

Bendtner amúgy a twitteren csak annyit írt a vasárnapi esetről, hogy sajnos nem játszik a meccsen, és megköszönte az egész éves biztatást. Ez pedig a kedvenc, kicsit régebbi képünk tőle a twiterről. 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr524516484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.05.16. 16:04:11

Legalább a neveket írd már le helyesen, te idióta.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2012.05.16. 16:21:25

Hát, nincs akkora tehetség,mint Sebők Vili volt, de legalább olyan paraszt.
süti beállítások módosítása