preben_elkjaer_larsen.gifMármint nem pénzben, és nem egyénenként - mint írtuk előző bejegyzésünkben* -, hanem en bloc és a siker esélye szempontjából.

Az eredmény nem túl hízelgő, ám a papírformának megfelelő. Ugyan miért mondaná esélyesnek az Európa-bajnoki szereplés tekintetében azt a Dániát, amely az utóbbi években nemigen hallatott magáról a nemzetközi színtéren, nagy ismertségnek örvendő idegenlégiós sztárjai sincsenek tulajdonképpen, és mi magunk, dán-drukkerek is inkább csak a tavaly őszi váratlanul szép és illusztris továbbjutás nyomán kezdtük ismét számottevő erőnek tekinteni kedvenceinket.

 

Nos, az NSO olvasói értelemszerűen nem vehetők nagy arányban piros-fehér híveknek, nyilván kevesen látták közülük saját szemükkel a legutolsó selejtező mérkőzéseken tanúsított megnyerő futballunkat. Így aztán amikor a vezető sportnapilap weboldala feltette nekik a kérdést, 1. vajon hol végeznek a dánok a kontinenstornán, továbbmennek-e csoportból, netán még az egyenes kieséses szakaszban is haladnak előre valamennyit, 2. van-e sanszuk megismételni 1992 világraszóló diadalát - szóval akkor eléggé szerény oddsokat ítéltek meg a favoritjainknak.

A magam részéről azt mondom, még szép is, hogy az átlag magyar focibarát három rivális, Svédország (mégiscsak Ibrahimovicék!), Csehország (őket meg 1969 óta tiszteljük-csodáljuk amúgy) és Görögország (feleannyi ideje voltak Eb-győztesek, mint mi) elé helyezi Dániát, legalább egy százalék esélyt megadva, az ő "nulláikkal" szemben.

dan-NSO-voks-1.JPG


Egyébként "ugyanez" az egy százalék jutott a másik kérdésfeltevés esetében a döntőbejutásnak, vereséggel, ellenben itt öt százalék volna az Eb-győzelem. Igaz, a szignifikáns érték az a hatvan percent , ami a csoportkörben való elbukást valószínűsíti. Az "ez a válogatott teljesen hidegen hagy" mondat melletti 15-ös számértéket pedig egész egyszerűen nem is értjük.

dan-NSO-voks-2.JPG

 

 

 UPDATE: némileg alá is támasztják a fentieket a hétvége eseményei.
Felkészülési meccsen Brazília - Dánia 3-1, hamburgi helyszínnel, szóval még inkább mi voltunk "otthon", mint az ellenfél.
Mentő megfigyelések a videóösszefoglalót látva a meccsről: két gólt elég peches módon kaptunk, váratlan erős kísérletből, illetve kapu előtt szerencsétlenül irárnyt változtató labdából (utóbbi öngól), valamint kétszer is a saját térfélen ügyetlenül elvesztett labdával támadhatott vissza rögtön a brazil csapat. Ezeket nagyobb szerencsével, illetve nagyobb odafigyeléssel el lehet kerülni később. És ki lehet még emelni pozitívumként, hogy láthatóan akadt több nagyon szépe kidolgozott, amolyan igazi dános helyzetünk, a szépítésen túl is. Amit pedig Zimling parádés alakítása hozott össze (az öngólt vétő középpályás) - Bentdner pedig végtelen higgadtsággal passzolta be az elé tálalt átadást -, akiről, bevallom, eddig sosem hallottam. Majd most odafigyelek rá.
Érdekesség, hogy majdani Eb-ellenfeleink mindegyike betlizett: Németország Svájctól kapott ki (5-3), Hollandia Bulgáriától (2-1), míg Portugália is csak 0-0-ra volt képes otthon Macedóniával szemben.
 

(* a korábban elkészült poszt csak később aktiválódott, ezért a fordított időrend)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr864548052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása