A dánok Mezey Györgye, Morten Olsen hétfőn már háromnegyed kilenckor elment aludni, lázas, fekszik, nem is ő tartja meg a keddi tréninget - jelentette a dán közszolgálati rádió. Arról nincs hír, hogy a vírus végigsöpört volna a válogatotton, konkrétan egyetlen játékos sem betegedett meg eddig. Amíg nem lesz jobban, Olsen szobafogságban marad. 

Választ kaptunk egyébként arra a kérdésre is, hogy egyhetes johannesburgi tartózkodás után miért költözött át 1200 kilométerre délre, az óceánparti Knysnába a válogatott, holott a csoportmeccseit Johannesburg környékén játssza majd. (Egy meccsre annyit kell majd utazni, mintha Koppenhágából Budapestre jönnének a dánok, aztán vissza, és mindezt háromszor a csoportkörben.)

Röviden a válasz: kikapcsolódás és biztonság. Olsen szerint a foci fiziológia, van benne fizika, taktika és technika, de sokat számítanak a szellemi és lelki tényezők is. Hosszú időt tölt el együtt a válogatott, össze kell hangolni a csapat és az egyén érdekeit, vagyis, a közös felkészülés mellett arra is figyelni kell, hogy megtörjék az egyhangúságot, ne menjenek egymás idegeire a játékosok. Erre pedig alkalmasabb a fantasztikus környéken terpeszkedő Simola luxusszálló, mint egy korántsem biztonságos nagyváros közepén szorongó hotel. (A dánok valamennyi dél-afrikai szállásáról bővebben itt olvashat.)

Olsen azt is mondta, hogy fogalma sincs, hogyan oldják ezt meg például a dél-koreaiak, de nem is érdekli, mert ők dánok. Az egyhetes johannesburgi tapasztalatok alapján egyébként úgy látja, hogy éppen ideje volt továbbállni, hiszen mégiscsak lehetetlen állapot, hogy biztonsági okok miatt az utcára nem mehetnek ki a játékosok. Az ausztrálok például ott maradtak Johannesburgban, Olsen szerint nehezen fogják bírni.

Elnézve amúgy a főhadiszállásként funkcionáló luxusszállodát, nem aggódunk, hogy lélekben megtört, fásult, sápadt játékosok futnak majd ki a gyepre (és arról sincs tudomásunk, hogy van-e olyan dán játékos, aki annyira retteg a repüléstől, mint annak idején Bergkamp a hollandoknál, így nem lesz gond a mérkőzések előtti utazásokkal sem). Knysnában ütöttek tábort amúgy a franciák is, ott pitiáner politikai csatározássá vált, hogy miért laknak ilyen luxuskürölmények között a játékosok. Pedig ráértek volna ezzel, amikor hazakullognak Riberyék a csoportkör után. Nálunk viszont senki nem zavar, hogy a leendő világbajnokok pazar helyen készülnek.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://danfoci.blog.hu/api/trackback/id/tr72065318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kicknick 2010.06.08. 15:57:40

Leendő világbajnokok, LOL :D

Egu 2010.06.08. 16:25:01

Na mert itt nem lehet, hogy jön egy eltévedt szafarivadász, aztán durr bele az éppen jacuzzizó dán középpályába, mert azt hiszi, hogy elefántot lát, pedig csak a távcső miatt tűnik olyan hosszúnak a mankó...:)))

Meg a 3x4 szék egy képen. Méghogy nem mennek egymás idegeire??? Így már sorba kell állni a sörért a bárpultnál...Micsoda luxus ez? :)))

O'Neil 2010.06.08. 18:47:49

Sziasztok.
Árulja már valaki el nekem is ,hogy mi a retek van abban a "Johannesburg" ban?
Mi ez a para ,hogy nem lehet kimenni,meg életveszélyes hely stb.stb.Sok cikkben írják,hogy veszélyes,de el nem mondja senki,hogy mi a fene van ott? Nekem a fotókról úgy
tűnik,egy átlagos angolszász város.
Köszi a választ.

Nebameg 2010.06.08. 21:11:12

@O'Neil: Írd be a keresőbe Johannesburgot és a bűnözést...

tyeli 2010.06.08. 21:11:34

@O'Neil: Dél-Afrikában a legmagasabb a bűnözés, gyilkosságok aránya a kontinensen
itt egy jó doku, hollandok csinálták a vb-re, Stayin Alive in JoBurg:
youtube.com/watch?v=PiGmfPMxDng

Zelefánt 2010.06.08. 21:41:35

Egyszer láttam egy ausztrál dokufilmet Johannesburgról. A riporter srác elkísért két helyi rendőrjárőrt a melóba. A zsaruk állig felfegyverezve, golyóálló mellényben -- majdhogynem úgy néznek ki mint a birodalmi rohamosztagosok.
Az igazoltatás a következőképpen zajlik:
Három nigger ácsorog az út mentén. Autó lefékez melletük, majdhogynem fellökve őket, a két rendőr üvöltve kiugrik, gépfegyver célra tartva. Egyikük puskatussal földre teríti a legközelebb álló fickót, a másik kettő erre igen magasra kezd kapkodni a kezével.
Az ausztrál csávó némileg sápadtan megkérdezi, hogy ezt most feltétlenül így kell-e csinálni.
Bizony, mondja az egyik zsaru, a kollégát már hatszor meglőtték; én szerencsés vagyok, engem csak kétszer.
Nincs más metódus, nem lehet tudni, kinél milyen fegyver van és mennyire és mitől van beállva.
Johannesburg minden egyéb várost -- a brazilokat is -- ver az erőszakos bűncselekmények számát tekintve. Azok a szép tiszta lakónegyedek pedig befelé néznek, ti. háttal a fertőnek, falakkal körülvéve épültek a normális emberek számára.

szbszig 2010.06.08. 23:24:52

Ja, hát aki megteheti. Gondolom, a hondurasiak is mennének tengerparti luxusszállodába, csak nem telik rá...

(Direkt nem az észak-koreaiakat mondtam, mert azok meg akkor se mennének, ha telne rá, ugyanis náluk a világeseményeken a sportolók teljesen el vannak zárva a külvilágtól, nem láthatnak semmit az idegen országból a stadionon kívül.)

pingvin01 2010.06.09. 01:01:42

Én fehér embert Johannesburgban gyalog nem láttam még Sandtonban és környékén sem, ami nagyjából az egyetlen biztonságos városrész (ott is van az összes szálloda). Johannesburg belvárosában akkor kezdtem a taxiban félni, mikor észrevettem, hogy a fekete taxisofőr is fél. A nyugisabb részekben is minden házra ki van írva, hogy armed response, azaz a betörőt kérdés nélkül lelövi a tulaj vagy a riasztásra érkező biztonsági cég. 60 körüli fehér, könyvelő típusú bácsika mesélte, hogy "természetesen" van pánikszoba a házukban és természetesen vannak puskái, és ez a helyzet az összes ismerősüknél is.

Pacak 2010.06.09. 02:16:01

Sziasztok

En Del-Afrikaban eltem 7 evet es a felesegem is del-afrikai.
Az orszagrol csak annyit, hogy tenyleg az egyik legveszelyesebb a vilagon, foleg Jo'burg, viszont tudni kell, hova lehet menni es mit szabad csinalni, illetve mikor. Ha nem vagy idiota, hulye turista akkor hidd el nekem az egyik legszebb es legjobb hely a latogatasra. Az emberek (atlag) nagyon kedvesek, mindig mosolyognak es udvariasak, nyitottak.
Az etelek nagyon finomak es mivel szinte minden kultura megtalalhato, ezert a konyhajuk es nagyon valtozatos.
Hihetetlen jomoduak, mar a feketek is es nagyon bokezuek. Nagyon tudnak elni, bulizni, nagyon fiatalosak.
Gondolom Afrika szepsegeit mar nem is kell bemutatnom, szinte minden megtalalhato, sivatagtol kezdve, a sipalyakig, minden. Az egyike azon keves orszagoknak amiben ugyanazon a napon sielhetsz, majd levezetsz 300km az ocean partra es kifekhetsz a homokos ocean partra napozni a 28-30 fokba.
Safarik, borok, hihetetlen elovilag, gyonyoru tajak es kedves emberek.
Az mind igaz amiket a mediakban lathattok, olvashattok, sot olyanok is tortennek amiktol szinte megall az ember esze es elkepzelhetetlen szamunkra de mivel csak igy lehet eladni egy ujsagot vagy egy hir musort, csak azokat kozlik. Ettol fuggetlenul, igazak a hirek csak nem olyan intenzitassal ahogy azt nekunk beallitjak.
En imadtam ott lakni, most is megyek "haza" 2 hetre es merem ajanlani mindenkinek,hogy latogassatok el Del-Afrikaba ha megtehetitek, erdemes.

Udvozlettel...

Pacak 2010.06.09. 02:53:46

Sziasztok

Ez a rohadek net...fel orat gepeltem az orszagrol de nem jelent meg ez a kocsog comment, majdnem kidobtam a gepet az ablakon.

Szoval most rovidebben irok valamit, en 7 evet eltem Del-Afrikaban, a felsegem is del-afrikai.
Szoval csak rosszat hallani, latni, olvasni az orszagrol es, hogy milyen veszelyes, stb...ez igy igaz, nagyon veszelyes, este nem lehet kimenni az utcakra, meg ha tobben vagytok akkor sem. Feherkent meg plane nem. Amugy sem erdemes setalni mivel a tavolsagok nagyon nagyok igy sehova sem juthatsz el auto nelkul. Johannesburg az egyik legveszelyesebb varos a vilagon es meg olyanok is megtortennek amit ep esszel nem lehet felfogni, illetve europai emberkent szinte elszornyulkodsz az ott szinte mindennapos eseteken.
Pl,ujszulott csecsemoket rabolnak(lopnak) el a korhazakbol es eroszakoljak meg, mert meg mindig megvan az a hituk, hogy ha egy szuzzel kozosulsz, nem kaphatsz AIDS-HIV betegseget. Talaltak mar csecsmot a kis puncijan keresztul logo belekkel a kukaban, mivel 6-an eroszakoltak meg, de mivel azt nem tudtak, hogy a baba mar a betegseggel szuletett, igy mind a hatan elkaptak. En most a feketekrol beszelek.
Kepesek leloni R10-ert ami kb 250ftnak megfelelo osszeg. Este a piros lampanal nem kell megallni ha nincs senki korulotted, mivel veszelyes. Meg nappal is jobb ha felhuzott ablakkal jarsz.
A rendorok nagyon nagyon korruptak es sz%$#rnak mindenre.
Iskolaba nem szeretnek jarni, meg ugy sem, hogy nekik szinte ingyen van, mig a nem feketek (kinaiak, arabok, feherek...) fizetnek hihetetlen osszegeket. Tudnek meg meselni ezer ilyen dolgot amit otthon el sem lehet kepzelni.

Igy elmeselve nagyon szornyen hangzik, ugye, de ez azert nem ilyen szornyu az igazi eletben. Ugy ertem, hogy ha ott elsz, ismersz embereket es a helyet akkor azert biztonsagban vagy es az egyik legszebb orszag a vilagon. A media igy tudja eladnia hireit, nincs jobb hir,mint a rossz hir...
Szoval, hogy valami jot is mondjak az orszagrol, nagyon szep, valtozatos es a legjobb klimaju orszagok egyike.
Az allatvilaga kimagasloan az egyik legszebb. Az emberek(atlag) nagyon kedvesek, mindig mosolyognak es bokezuek. Imadjak az eletet, a termeszetet es nagyon fiatalosak.
Minden alkalmat megragadnak, hogy pihenjenek a csaladjukkal, barataikkal, szeretteikkel. Nagyon jomoduak, meg a feketek is kezdik felvenni a "ritmust".
Az egyike azon orszagoknak, ahol ugyanazon a napon, sielhetsz, majd levezetsz 300km-t az ocean partra es kifekszel napozni, vagy megmartozol a kellemes homersekletu oceanban. Van sivatag, oazis, hegyek, siksagok, szavannak, ho, napsutes, minden amit csak el tudtok kepzelni.
En mindnkinek ajanlom ha megtehetitek akkor Del-Afrika az az orszag amit mindenkinek latnia es tapasztalnia kell . Mozambikrol, Botswanarol, Namibiarol vagy eppen Zambiarol nem is beszelek, GYONYORU!!!!!

Udvozlettel

KK

Henke 2010.06.09. 07:41:52

bár nálam hajrá spanyolok, de a dánok is örök szimpatikusak, viszont ez a poszt aranyosra sikerült! :D Hajrá nektek is :D

Charlie Brown 2010.06.09. 09:30:30

Kit érdekel a sok hulla és a tomboló erőszak, fő hogy a csúnya gonosz apartheidnek vége. :/
Komolyan nem értem, miért kellett ilyen helyre vinni a VB-t. Jó, nyilván valami erős politikai érdek, de mi? Dél-Afrika nem épp egy politikai nagyhatalom. A legközelebbi hol lesz, Szomáliában?
süti beállítások módosítása