Mármint Albániának. Persze, nem most, hanem 1993-ban. Merthogy akkor, Európa-bajnokként, sikertelenül szerepelt az aktuális selejtezősorozaton a dán válogatott, merthogy máig emlékezetes módon lemaradt a csoport kijutást érő első helyéről. Akinek nem rémlene, is kitalálná, kit előzött - természetesen Spanyolország.

Valami olyasmi van előttem halványan erről az esetről, hogy a korabeli sportújság (vagy valaki más; tévé, stb.) mintegy le is játszotta az ominózus momentumokat, kvázi párhuzamosa naplószerűen: ekkor és ekkor, ahogy épp szállt Laudrup távoli bombája a Zubizarreta kapuja felé, majdnem vébészereplők voltak a dánok, miközben valahol egy másik pályán így és így alakult az eredmény, pár másodperccel később, amikor a lövés a kapufán csattant (vagy mellésuhant?), akkor meg már nem - egyébként végleg nem, ugyebár.

De nem erről akarunk mesélni, sőt, valójában semmiről sem, csak adódott az alkalom, hogy az előbbieket kicsit felidézzük. Az elsődleges apropót a posztra az NSO néhány nappal ezelőtti cikke kínálta, amely a "Hova lett..." sorozatban jelent meg, és most Brian Laudrup pályáját vette, ahogy mondani szokás, górcső alá. (Ki látott már górcsövet mindazok közül, akik ezt a kifejezést írásban használja, használjuk?!)

Utaltunk már, hogy a közeli múltban futballkarrierjüket elhagyó egykori neves játékosok "hollétét" kutató széria foglalkozott már Schmeichellel és Elkjaer-Larsennel is, viszont számomra csak a mostani epizód révén vált világossá, mit keresett az akkori bejegyzésünkben egy illusztrációs fotón nevezett három néhai klasszis. Hát azért ülnek ott, láthatóan stúdiókörülmények között, merthogy a kis-Laudruppal együtt trióban vezetnek műsort egy tévében. Így már tiszta.

Oké, de térjünk vissza oda, hogy jött képbe 1993 és Albánia. Nos, a fenti nyúlfarknyi kis ajánlott olvasnivaló mellé azt kínáljuk a Dinamitok híveinek, hogy megmutatjuk, milyen képeket szkenneltünk be a napokban legendás régiújság-gyűjteményünkből.

Volt már róla szó talán, hogy a pre-internet korszakban nem volt az egyszeri focirajongó úgy körbevéve vizuális ingerekkel, mint manapság, részben a világháló médiája, részben a színes magazinok révén. A nyolcvanas, de még a kilencvenes évek első felében ha az ember valamilyen kedvencének fotójával találkozott a sajtóban, nem habozott kivágni azt; legyen valami kézzelfogható imádnivaló. Így esett, hogy a citált gyűjtemény dossziéiból is, a fontos cikkek, írásos emlékek mellett, jónéhány apró képecske is kihullik, ha megrázzuk; zömmel ráadásul fekete-fehér képek. És kik vannak rajtuk? Természetesen a legfőbb imádottak, a most felidézendő 1993-as év időszakában a (világlegjobbja) Barcelonát erősítő Michael Laudruppal az élen, ő értelemszerűen főleg gránátvörös-kékben látható. Mai szemmel nézve majdnem értékelhetetlen színvonalú fotók ezek, napilapos papírra nyomott és közel húsz éven át fakult pici fényképek. Egy montázs erejéig sorakozzon itt belőle, amit beszkenneltem.

(rákattintva nagy méret)

És egy ugyancsak pici cikkentyű volt még ott, amely nem érne meg önálló posztot múltidéző sorozatunkban; ezért itt kell elsütnöm. Az ominózus selejtezősorozat egyik legkellemesebb állomását dokumentálja, az albán-verést Koppenhágában, 40 ezer néző előtt, ahol bizonyos J. Jensen és P. Möller szerzett gólokat, valamint Pingel kettőt, akire bevallom, így most hirtelenjében nem is igen emlékszem a neve alapján... Marc Rieperre annál inkább (az NS rosszul betűzi a nevét), aki szerintem a poszt-1992-es éra legbiztatóbb középhátvédje volt sokáig, és fogalmam sincs, hogyan s miért tűnt el olyan gyorsan a nemzetközi focinyilvánosság elől; elolvasnék egy "Hova tűnt..." cikket róla, de kicsit az esélye.

Végül a cikk illusztrálásaként videógyűjteményemben pedig felleltem a mérkőzés magyar tévés összefoglalóját is, íme: