Ami nem öl meg, azért az a játékodat tönkreteheti, sorscsapás sorscsapás hátán a hollandok elleni hétfői meccs előtt: Tomasson is sérült és Jensen is, Bendtner állapotáról meg csak egyre ingerültebben válaszol a faggatásokra Olsen tábornok. Jó, nem tehetünk úgy, mint Tomasson miatt a kardunkba dőlnénk, szidtuk őt már eleget a mostani formája miatt, az egy picit azért talán mégis bajnak tűnik most, ha a keret 3 (három) csatárából kettő, azaz kettő is harcképtelen (Bendtner a másik). Maradt így 1 (egy) darab virtigli gólszerzőnk, de annyi baj legyen, fergetes támadófoci helyett így hozzuk majd a vb eddigi színvonalát, fölényes győzelem helyett unalmas meccsen verjük egy-nullra a hollandokat. Csak nehogy Larsen is megsérüljön, aki amúgy sincs jó formában.
Ja, és ráadásul simán lehet, hogy végül Bendtner játszani fog, csak ez amolyan kavarásféle. De az is lehet, hogy Olsen nem kockáztat, és tartalékolja a másik két meccsre. Vagy az is lehet, illetve az az egy, az nem lehet.
A másik kérdőjel, Jensen jobb formában van Tomassonnál, de a középpályán könnyebb embereket pótolni ebből a keretből. Amúgy mindenki vidám, laza, lehet, hogy a hollandoknál jobb játékosok vannak, de mi csapatként küzdünk és kellemes meglepetést akarunk szerezni már a nyitómeccsen is hangulatban van. És Olsen azt is mondta, hogy a hollandok a favoritok, és egy döntetlen már jó eredmény lenne ellenük. Nagy franc ez a Morten.
Hétfő, fél kettő.